1. Mit tehetünk az egyre jobb közérzetért?
https:// jokondiban-nyugalomban.hu/
Bevezetés
Szétkürtölöm a világba, hogy szeretem a zenét, szeretem a humort, szeretem azt, ha jókedvű vagyok és a környezetemet is jókedvűnek látom.
Ezért olyan emberek társaságát keresem, akik pozitív beállítottságúak.
Vallom, hogy ez az egészség alapja a pozitív hozzáállás, összekötve a megelégedettséggel, a sok nevetéssel. Nevetés akár a saját „butaságon” is.
Természetesen fontos, hogy mit eszünk, mit iszunk, testedzés hogy a testünket jó kondícióban tartsuk, valamint a pihenés.
Szerintem létfontosságú, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a munka, az elfoglaltságok, akár még olyan elfoglaltság mellett is, amit szeretünk, hogy megfelelő időt alvással töltsünk.
Azt a tapasztalom nap, mint nap, ha kedves vagyok többnyire visszakapom a kedvességet.
Általában amit magunkból adunk, azt kapjuk vissza, ha jót azt, ha nem jót, akkor azt.
Saját beállítottságunk nagyban befolyásolja a környezetünket, amit akarva, akaratlanul megéreznek a körülöttünk lévők.
Az öröm és a boldogság véleményem szerint csak részben függ a pénztől, azonban a jó közérzet egyik feltétele. Mindenki más-más fizetési kondícióval rendelkezik. Más-más összegű az a jövedelem is, amely megelégedetséggel tölti el. A jövedelem ritkán egyezik meg szívünk vágyával, azonban ha azt amink van ügyesen kezeljük, akár meg is sokszorozhatjuk a nálunk lévő pénz mennyiségét.
Ne feledjük el, minden fontos, minden számít!
Pénzügyeink intézése, rendezése
Nagyon fontos. A jó közérzet megtartásához szinte lehetetlen ezzel nem foglalkozni.
Ehhez első sorban figyelni kell a már meglévő és a jövőbeli szokásainkra.
Ilyen szokás pl. a háztartási táblázat vagy füzet, napló vezetése. A fizetnivalót mindig beírjuk abba a hónapba, amikor esedékes, a fizetési határidő megjelölésével, mivel van amikor több havi számlát, fizetni valót megkapunk. Amikor befizetjük, akkor kipipáljuk, vagy szöveg kiemelővel besatírozzuk. Az alábbi táblázat segít ebben. Célszerű feljegyezni azt is, hogy mennyi pénzünk van a hó elején és mennyi az összes bevételünk. Ha kivonjuk a kiadásainkat megkapjuk, hogy mennyi pénzünk marad. Ezt a táblázatot évek óta vezetem és nagyon bevált számomra, jó módszernek tartom. Akinek a táblázatot átadtam illetve elmondtam, hogy én hogyan töltöm ki, jónak találta és évek óta használja. Nagyon egyszerű a vezetése. Ha azt akarjuk, hogy határidőbe történjenek az utalások, befizetések, a határidőt is fel lehet vezetni apró számokkal.
............. évi kimutatás a pénzügyeinkről
Hó | Jan. | Febr. | Márc | Ápr | Máj | Jún | Júl | Aug. | Szept. | Okt. | Nov. | Dec. | össz |
Nyitó egyenl |
|||||||||||||
Össz Bevétel |
|||||||||||||
Össz. Kiadás |
|||||||||||||
Maradv | |||||||||||||
Pl villany | |||||||||||||
gáz | |||||||||||||
víz | |||||||||||||
biztosítás | |||||||||||||
stb. |
Ez az egyik módja annak, hogy figyelemmel kísérjük a kiadásainkat, azonban célszerű azt is nézni, hogy mennyi a bevételünk és mennyi a kiadásunk. Jó megfogadni azt az általános vélekedést, hogy a bevételeink mindig többek legyenek, mint a kiadásaink.
Az sem elhanyagolható, hogy minél kevesebb költséggel oldjuk meg a háztartás vezetését. A család megtakarítása azáltal növekedhet. Az embernek ilyenkor az jut az eszébe, hogy éppen hogy egyik hónapról a másikra élek, hogy tudnék megtakarítani. Bizony vannak rejtett lehetőségeink.
Például nem mindegy, milyen árucikkeket használunk. Ha csak a tisztítószereket nézzük, nagy a választék. Vehetünk nagyon drágát és nagyon olcsót is. A mosásnál használhatunk por alakút, folyékonyt, tablettákat, golyókat stb. Melyiket használjuk? Mi mennyibe kerül? Elgondolkoztunk már ezen?
Szeretem a környezetbarát termékeket, ezért hónapok óta használom a mosódiót és a mosószódát, a mosószappant. Meg vagyok elégedve ezekkel a termékekkel, amelyeket az internet segítségével még olcsóbban kaphatok, mint a különböző boltokba. Fél kilogramm mosódió kb. 1 évi mosóanyagnak megfelel és 2000-3000.- Ft-ért meg tudom venni, a mosószóda is 1500.- Ft, ha a futárszolgálattal hozatom házhoz, akkor is jóval olcsóbb, mintha a hagyományos mosószert használnék. Amellett a vizet nem szennyezi, egészséges a bőrnek, és az elhasznált mosódió tovább hasznosítható komposztálással. A mosószódát felmosáshoz, mosogatáshoz és sok mindenre felhasználhatjuk. Van ugyan egy kis kellemetlenség azzal, hogy gumikesztyű nélkül nem használható, mivel maró anyag, a kellemetlenség azonban elhanyagolható. Igaz, hogy amikor használat előtt utána kellett néznem a pontos adagolásnak, nagyobb odafigyelést igényelt, de megérte a fáradságot.
Aztán ott van a só, az ecet, amely vízkőoldó, a ruháknak visszaadja az eredeti színét. Nemcsak a fürdőszobában, hanem a konyhában is hatásos tisztítószer az ecet. A kóredényeknél a mosószeres szivacsra, ha pár csepp ecetet csepegtetek olyanok lesznek, mint az újak. Korábban a fémtisztítók több ezer forintba kerültek, az ecet értéke száz forint alatt van.
Használhatunk illatosítókat is, amelyet mi állítunk össze illóolaj, víz és ecet kombinációjával. A lakásunk illatos lesz és sokkal olcsóbb, mint a hagyományos illatosítók. Az interneten a részletes használatukra remek recepteket találni és ezek is környezetbarát szerek.
Kezdetben nem látványos a megtakarítás, azonban hosszú távon jók a megtakarítással kapcsolatos eredmények.
II.
Hónapról hónapra egyre több megtakarítás jelentkezik majd és ez pozitív érzéseket von maga után.
Amennyiben a hagyományos izzókat lecseréljük energiatakarékosra, illetve a régi elektromos berendezéseinket energiatakarékos termékekre, észrevesszük majd, hogy kevesebb lesz az áramszámlánk.
Sokat megtakaríthatunk úgy is, ha havonta egyszer kétszer csinálunk nagy bevásárlást. Jó ha listával megyünk bevásárolni és csak azt vesszük meg, amire szükségünk, így a napi bevásárlás csak a tejre, kenyérre, zöldségre, gyümölcsre stb……-re korlátozódik, ezzel a módszerrel jóval kevesebbet fogunk költeni, mintha naponta azt vennénk, ami éppen az eszünkbe jut.
Jó figyelemmel kísérni a boltok akciós termék kínálatát is. Sokszor ugyanazt a terméket egy másik áruházban akár több száz forinttal is olcsóbban árusítják. Ugyanez vonatkozik a lábbelire, ruházatra is. Megint sokan vásárolnak használt ruhaneműket. Megvallom, nem vagyok a híve ennek a módszernek. Évekkel ezelőtt én is sokszor turiból öltöztem, nyugati használt ruhákat árusító boltból. Szép holmikat tudtam vásárolni, azonban az önbecsülésemet, az önértékelésemet lealacsonyítottam vele. Ma már inkább akcióknál vásárolok, de csak újat, vagy inkább semmit. Az interneten keresztül is lehet olcsóbban vásárolni. Érdemes figyelni azokat a honlapokat, amelyeknél ár-összehasonlítás is van.
Nagyon lényeges, hogy főleg értékesebb termék vásárlásakor feltegyük magunknak a következő kérdéseket:
Erre, amit most szándékozom megvenni, valóban szükségünk van?
Most van rá szükségünk?
Észrevettem magamon, hogy időnként vásárlási láz tör ki rajtam, és olyan dolgokat szeretnék megvásárolni, amit éppen csak a szemem pillanatnyilag kíván meg. Olyankor felteszem magamnak a kérdéseket: Feltétlenül fontos megvenni, és most van rá szükségem? Sokszor akciós terméknél az ár megfelelő, tetszik is, miért ne venném meg? – gondolom. De később ezeket a vásárlásokat majdnem minden esetben megbánom, mert nem használom, csak ott áll a szekrényben és az alkalomra vár, hogy elővegyem.
Ha őszintén válaszolok a feltett kérdésekre sok esetben a válasz az, hogy nem. Ilyenkor saját magammal kell megküzdenem, hogy ne vegyem meg. Előfordult már, és nem is egyszer, hogy már a kosaramba volt az áru, amikor a kérdések felvetésének hatására menet közben lemondtam a vásárlási szándékomról és kitettem az árut a kosaramból. A győztes érzését éltem át ilyenkor, hogy le tudtam mondani róla, hiszen fölösleges lett volna megvenni.
Évek óta gyarapodik, és gyarapodik az otthonunk sok-sok olyan holmival, amire egyáltalán nincs szükségünk. Ha kidobtam egy-egy régi dolgot, helyette jóval többet vásároltunk. Így aztán a szép új tárgyaknak egyre kevesebb hely maradt, ezért elkezdtem szelektálni a meglévőket a következők szerint: 1. használjuk, 2. később még használható, 3. hasznosítható, 4. kiselejtezésre vár. Selejtezés után sokkal könnyebb a takarítás. Mivel használat előtt – gondolok itt a nyári illetve a téli ruhákra - mindig felfrissítem a ruhákat, a fölösleges mosás, portörlés, stb… is elmarad, fölösleges, mert úgy sem hordanánk, illetve csak porosodna.
III.
Nemcsak ruhákra, egyéb tárgyakra is gondolok. Amit hasznosíthatunk, azzal másnak örömöt szerezhetünk, esetleg ha eladjuk pénzt is kaphatunk érte.
Más……..Kertes házban lakom, a növényi hulladékot, gondolok itt a krumplihéjra, gyümölcshéjra, a gyomra stb., amit összegyűjtjük, komposztáljuk, ezáltal a természetnek visszaadunk valamennyit, a talaj minősége javul, szebb lesz a kertünk, és kevesebb műtrágyát kell boltban vásárolnunk, ezáltal is spórolhatunk.
Aztán ott van a víztakarékosság………….korábban is hallottam, hogy tusolni egészségesebb, mint fürödni, de sokáig mégsem törődtem vele. A napi tisztálkodás családunkban sok-sok év óta tusolással történik. Bevallom, eleinte kicsit fáztam tusolás közben, aztán kitaláltam azt, hogy amennyiben alulról, a lábamtól felfelé haladok a tisztálkodással, nem fázom, és nagyon kellemes, viszonylag gyors. Na és a vízmegtakarítás egyszerűen bámulatos, pláne négytagú család esetén.
A mosogatást is energiatakarékosan végzem, nem folyóvíz alatt, hanem a nagyobb edényben a mosószeres szivaccsal áttörlöm az edényt és utána leöblítem egy másik edényben. Szinte hallom, hogy valaki azt mondja, hiszen így volt ez nagyanyánk idejében is. Igen, valahogy úgy, ez egy bevált módszer. Régen nem a vízköltség miatt tették ezt, hanem azért, mert messziről, az udvarról, vagy az utcáról kellett bevinni a házba a vizet, és már maga a víz felhúzása, vagy a kútból való kieresztése, a vödör bevitele is nehéz fizikai munka volt.
Ma már nem kell messziről vizet vinnünk, azonban a víz- és csatornadíjért nem mindegy mennyit kell fizetnünk.
A mosogatásról jut eszembe, hogy a mosogatógép is energiatakarékos. Nemcsak vizet és áramot takaríthatunk meg velem, hanem mi magunk pihenhetünk azalatt, ami alatt a gép működik. Sokan idegenkednek tőle, szerintem szuper. Hadd meséljem el a beleszerelmesedésem történetét: Egy alkalommal, már vagy tíz éve, vacsora meghívást kaptunk egy baráti társaságtól. Lehettünk vagy tizen, tizenöten. A házigazda, miután megvacsoráztunk egy kis időre eltűnt. Mikor visszatért és kérdeztük hol volt, azt mondta, hogy elmosogatta a vacsorán használt edényeket. Azt hittük viccel. Na persze, negyed óra alatt? Hiszi a piszi……….. mondtuk páran. Aztán megmutatta, milyen szép rend van a konyhában. Csak néztünk egy nagyot, mikor megláttuk, hogyan csinálta. Megmutatta a mosogatógépet, amit használt. Ettől kezdve elhatároztam, hogy amennyiben alkalmunk nyílik rá mi is vásárolni fogunk egyet. A férjem elhűlt az ötlettől. Nem jár hozzánk annyi ember, nem kell az nekük, mondta. Aztán én örököltem, és ebből ragaszkodtam, hogy nekem egy mosogatógépem legyen. Természetesen meg is vettük. Azóta használjuk. Hozzáteszem, hogy mikor elromlott, a férjem ragaszkodott ahhoz, hogy vegyünk másikat, pedig már csak kettecsként élünk.
A villannyal kapcsolatosan is takarékoskodunk, hogy aminek nem muszáj mennie, ne menjen fölöslegesen. Például a televízió, rádió. Ott égjen villany ahol éppen tartózkodunk.
A felsoroltak kis tételeknek tűnnek, azonban pénzügyeinket hosszú távon nagyon is befolyásolják.
Visszatérve arra, hogy jó ha van megtakarított pénzünk. Most sokan mondhatjuk, hogyan is gyűjthetnénk, mikor hónapról hónapra élünk csak. Goldolkoztunk már azon, hogy mindig annyit költünk, vagy még többet, mint amennyink van? Ha kevesebb van, azt osztjuk be, amink van. Ilyenkor csak arra adunk ki pénzt, ami feltétlenül szükséges. Ennek mintájára, ha minden hónapban félreteszünk bizonyos összeget, pl. 3.000.- Ft-ot (kis összegre gondolok), akkor tíz hónap múlva 30.000.- Ft-unk lesz. Igaz, hogy nem nagy pénz, azonban nagy biztonságot jelent, ha van mihez nyúljunk szükség esetén. Én is és a férjem is úgy oldottuk meg, hogy a folyószámlánk mellé nyitottunk egy takarékossági számlát, erre az elkülönített számlára havonta a bank mindig ugyanazon a napon bizonyos összeget átkönyvel, azt az összeget, amit kértünk a lakossági folyószámláról a takarékossági folyószámlára átkönyvel. Ehhez az összeghez bármikor hozzájuthatunk. Nem a kamat miatt tesszük, hanem nagyfokú szabadságot és biztonságot ad. Ez nagyon jó dolog. Amikor én elkezdtem ezt a gyűjtögetést még volt állásom és passzióból kezdtem el kis összeget félre tenni, hogy bármit amit megkívánok meg tudjam venni. Eszembe sem jutott, hogy én is munkanélkülivé válhatok, hiszen már hosszú ideje dolgoztam ugyanannál a munkáltatónál, jó volt a pénzem, többször is tapasztaltam, hogy meg vannak velem elégedve. Aztán beütött a baj, létszámleépítéskor engem is elküldtek, munkanélküli lettem. Nincs az a tartalék, ami ilyenkor el ne fogyna. Ez a pénz nagyon jól volt, hogy a rendelkezésünkre állt, de betegség esetén is hasonló volt a helyzet. Ehhez a pénzhez tudtunk nyúlni, a számláinkat határidőben kifizethettük belőle.
Ez egy nagyon jó módszer a közérzet javítására. Türelem, türelem, és türelem kell, hogy látszata legyen, de higgyék el, a látszat ideje is elérkezik.
Nagyon fontos, hogy a kiadásainkat minél jobban lefaragjuk. A kiadásaink kevesebbek legyenek, mint a bevételeink. Ha lehetséges egyik hitelt ne egy másik hitellel oldjunk meg. Ha megnézzük a hitelek visszafizetését a hiteltörlesztés első fele többségében a kamatokra megy, ezt követően kopik szép lassan csak a tőketartozás. Amennyiben újabb hitelt veszünk fel egyre több pénzt kell majd visszafizetnünk. Ha van hitelkártyánk minél hamarabb fizessük vissza a felvett összeget, így kevesebbet kell visszafizetnünk (megjegyzem nem mindegyik banknál!). Ha meggondoljuk, hogy amikor 100.- Ft-ért vásárolunk, nem 100.- Ft-ot kell fizetnünk, hanem annak az ÁFÁ-ját is, az adóval együtt ezért jóval többet fizetünk. E logika mentén, nem 100.- Ft-ot spórolunk meg, hanem ennél többet.
Az, hogy legyenek céljaink elengedhetetlen, mivel ha vannak céljaink, azok dolgozni fognak bennünk.
Ha játékosan, folyamatosan keressük a módjait annak, hogy mivel tudnánk még takarékoskodni, meglátjuk, hogy jókedvre derít majd minket.
Bízzunk az ösztöneinkben. Ne hagyjuk magunkat rábeszélni semmilyen vásárlásra. Gyakoroljuk az ítélőképességünket és az önfegyelmet. Tegyünk fel magunk kérdéseket, mielőtt meggondolatlanul vásárolnánk. Legjobb, ha a középutat válasszuk és mértékletesen vásárolunk. Nem a legolcsóbbat, de nem is a legdrágábbat, természetesen, ha módunk áll választani. Fizetési kötelezettségeinktől a legjobb, ha minél előbb megszabadulunk (pl. úgy, hogy minden hónapban többet fizetünk be részletfizetéskor, mint amennyit elvárnak tőlünk).
Takarékoskodhatunk az előfizetéseken is. Biztosan olyan előfizetésre van szükségünk például a tévénél, amellyel 120 adót foghatunk? Mindet tudjuk nézni, vagy elég egy kisebb csomag is, ami jóval olcsóbb. A biztosítások (kötelező felelősségbiztosítás, casco, lakásbiztosítás), a tv, az internet és a telefon is, kevesebb összegbe kerül ha csomagban vásároljuk meg, mintha külön-külön kötjük meg a szerződéseket egy-egy szolgáltatásra.
Célszerű újságokat, internetet megnézni, hogy hol, mi, mennyibe kerül és az alapján állítani össze a vásárlási listánkat, hogy mit, hol vásárolunk. Nem muszáj egy áruházban megvenni azt amit akarunk, hanem az egyik áruházban megvehetjük a tejtermékeket ami olcsóbb, a másik áruházban pedig amit ott olcsóbbnak látunk. Ez persze akkor lehetséges, ha több áruház van a környékünkön.
Éljünk a jelenben, éljünk a mában, de gondoljunk a jövőre is. Ne feledjük, ha takarékoskodunk, az egy befektetés a jövőbe. Amit meg tudunk tenni ma, tegyük meg ma.
Kiadásaink lefaragása érdekében szükségünk van pénzügyeink tervezésére, főleg az adósságoktól megszabadulás érdekében. Tudatosítsuk magunkban, hogy egyszer el fog fogyni és legyünk nyugodtak.
Pénzügyi tervező naptár
Hó/ Nap |
Jan. | Febr. | Márc. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szept. | Okt. | Nov. | Dec. |
1 | ||||||||||||
2 | ||||||||||||
3 | ||||||||||||
4 | ||||||||||||
5 | ||||||||||||
6 | ||||||||||||
7 | ||||||||||||
8 |
||||||||||||
9 | ||||||||||||
10 | ||||||||||||
11 | ||||||||||||
12 | ||||||||||||
13 | ||||||||||||
14 | ||||||||||||
15 | ||||||||||||
16 | ||||||||||||
17 | ||||||||||||
18 | ||||||||||||
19 | ||||||||||||
20 | ||||||||||||
21 | ||||||||||||
22 | ||||||||||||
23 | ||||||||||||
24 | ||||||||||||
25 | ||||||||||||
26 | ||||||||||||
27 | ||||||||||||
28 | ||||||||||||
29 | ||||||||||||
30 | ||||||||||||
31 |
Pozitívan gondolkodás, negatív gondolatok, dolgok kerülése
Én a pozitív gondolkodást úgy definiálom, mint megoldás-centrikus hozzáállást. Tehát szembenézek a problémával, csak nem panaszkodom, hanem a kiutat keresem, és dolgozom azon, hogy valamiképpen megoldódjon az adott helyzet, vagy megtanuljak ép lélekkel együtt élni vele. Ha valaki azt hiszi, hogy a pozitív gondolkodás rózsaszín szemüveget jelent, örökös mosolyt, és azt hogy mindig minden nagyon szép és jó, akkor az élet gondoskodni fog arról a nagy pofonról, ami segít mélyebben látni a dolgokat."
Dr. Domján László
Ha igazán jól akarom érezni magam, akkor sem magamra, sem másokra nem mondok semmi rosszat sem. Természetesen nehéz megállni, de sok-sok gyakorlással elérhető. A biblia egyik tanácsa szerint ne ítélj, hogy ne ítéltess. Milyen igaz ez is. Ahogy kezdtem elnézőbb lenni az emberek dolgaival szemben, velem is sokkal elnézőbbek lettek az emberek.
Évekkel ezelőtt észre vettem, hogy folyton aggódok, mindenen mérgelődöm, morgok, bosszankodok és ennek hangot is adok. Folyamatosan kerestem a kiutat ebből a helyzetből. Nem éreztem magam jól a bőrömben se testileg, se lelkileg.
Egy előadásban valaki hasonló dolgokról beszélt, ő is azt érezte, mint én és rájött arra, hogy a rossz közérzet ellen nagyon is sokat tud tenni.
Úgy gondoltam én is kipróbálom az elhangzottakat és mondhatom nagyon jó szolgálatot tett számomra.
Először arra kezdtem figyelni, hogy milyen szavakat használok. Megfogadtam, hogy nem panaszkodom, nem magyarázkodom, pozitív dolgokkal töltöm fel az elmémet.
Kártyákra pozitív gondolatokat írtam fel, bíztatásokat, amilyen szeretnék lenni, mindent ami eszembe jutott stb. Pl: kiváncsi, megfontolt, hiteles, kedves, magabiztos, rugalmas, bátor, kitartó, tele vagyok energiával, teljesen egészséges.
Amikor már kifogytam a gondolatokból elkeztem gyűjtögetni újabbakat. Akikkel beszélgettem, könyvekből, filmekből a látottakat, hallottakat papírra vetettem.
A szavakat, mondatokat kártyákra írtam, majd beletettem egy dobozba. A dobozból minden reggel találomra öt- tíz kártyát kivettem, felolvastam magamnak és hangosan megismételtem. Egyes szám első személyben, pl. én kitartó vagyok, érdeklődő vagyok, nagylelkű vagyok, bátor vagyok, ma csodásan érzem magam, egyre jobban érzem magam, vidám vagyok, boldog vagyok stb.
A fontosakat az íróasztalom feletti faliújságra tűztem és napközben is rá-rá pillantottam.
Egyre jobban kezdtem magam érezni. Ez fellelkesített és az éppen aktuális (munkára, az egészségemre...) helyzetre vonatkozó pozitív állításokat magnóra mondtam úgy, hogy meg tudjam ismételni a szöveg hallgatásta közben én is. Szép, halk zene szólt a háttérben. Ezeket a pár perces felvételeket, ha volt egy kis idő becsukott szemmel meghallgattam.
Ma már a legfontosabb gondolatok egy naptár hátuljára színes filctollal írom fel.
Az aggódás is negatív gondolat, azt is jó ha kerüljük.
Sokszor, nagyon sokszor olyan dolgokon izgultam, amire vagy nem volt ráhatásom, vagy meg sem történt, tehát csak egy rossz előérzet miatt aggódtam. Nem könnyen ment először, de ma már gyakorlottan kiütöm ezeket a gondolatokat valami pozitív gondolattal. Az agyunk úgy is szórakoztat minket állandóan, ezért amikor rossz gondolatokkal traktál, azt mondom: Ez nem ide illő téma. Valakitől azt hallottam, ő azt mondja: Agyam csend!, van aki azt, hogy Stop! A lényeg az, hogy a rossz gondolat elillanjon. Ha pedig nagyon arra koncentrálok, amit éppen csinálok, akár takarítás, akár az aktuális munkavégzés, olvasás a teljes odafigyeléstől is elmúlik a rossz közérzet. Érdekes, ha befejezem amit éppen csinálok, megint vissza, visszatér, de a fenti módszer jó arra, hogy teljesen el tudjam magamtól hessegetni.
Szeretni és szeretve lenni.
A szeretet az ami éltető erő. Szeretet adni és kapni.
Íme A szeretet himnusza (Pál levele I. Korintus 13. rész):
"Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra számon, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos, a szeret nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem fója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. Legyen bár prófétálás: el fog töröltetni, legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni, legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."
Elfogadni
- magamat olyannak, amilyen vagyok
- az embereket olyanoknak, amilyenek
..............Történt egyszer, hogy a körülöttem lévő szeretteimet és még másokat is a saját szájam íze szerint szerettem volna, ha léteznek. De ez nagyon nem működött. Így aztán kutatni kezdtem, mi is lehet a megoldás, hogy ők is és én is jól érezzük magunkat a bőrünkben. Azt kérdeztem magamtól: -mi is történik, ha nem teszik azt amit én szeretnék, -természetesen nagyon elégedetlen leszek, gondoltam és feltettem a következő kérdést: ők változtatni fognak a dolgokon, ha veszekszek, magyarázok? - nem, sőt......., akkor valami mást kell kitalálni, gondoltam.
Így indult, a folytatás pedig az lett, hogy rangsorolni kezdtem, ezt nem tűröm el, azt eltűröm, ezt, tegyék meg, az nem fontos...stb. Először is megfogadtam, hogy nem akarom megváltoztatni egyiket sem, hanem hagyom, hogy ők is a saját belátásuk szerint cselekedjenek. "Élni és élni hagyni" lett a mottóm. Egyre jobb lett a kommunikáció, egyre jobban éreztük magunkat egymás társaságában.
- elfogadni a nemszeretem dolgokat, és várni, hogy a mi lesz a folytatás
hiszem, hogy mindennek oka van, még a rossz dolgoknak is, például ha nem tudom elérni pont azt, amit akarok, egy ruhát, amit meg szeretnék venni, vagy bármit amit el szeretnék érni, de nem jön össze. Úgy gondolom, hogy azért van, mert nekem ez valamiért nem szükséges. A munkahelyem elvesztése is ilyen volt. Nagyon kemény időszak következett, de ha minden simán megy soha nem tudom igazán megbecsülni azt, ami éppen van. Ma csak a mának élj - Carpe diem! - igen, ezaz. Megtalálni minden pillanatban mindenben a jót, a szépet és a hasznosat. Vágyom a jóra, hiszem, hogy megtörténik és el is várom, hogy megtörténjen. És így már elviselhetőbb a rossz is.
- elfogadni a múltat, azt, amin már nem változtathatok, megbocsájtani magamnak a hibáimat és elengedni azokat a sérelmeket amelyek az évek alatt felgyülemlettek bennem és továbblépni.
- észrevenni és elfogadni az apró örömöket is, megállni egy-egy jó beszélgetésre, mosolyogni, kedvesnek lenni, észrevenni a természet szépségét, a virágok pompáját, az illatok varázsát, egy jóízű nevetés, egy szép zenét meghallgatni, másokat megdícsérni, ha nagyon tetszik valami rajtuk, vagy a dolgaikban, a másoktól kapott dicséretnek örülni, örömöt szerezni amikor, csak lehet, kerülni viszont a kritikát, a magyarázkodást, a vitatkozást, a panaszkodást.
- elfogadni azt, hogy vannak időszakok amikor várni és türelmesnek kell lenni, hogy elérjük a számunkra fontos eseményeket, dolgokat.
- elfogadni, hogy jobb ha nem panaszkodom, nem magyarázkodom és nem vitatkozom, hanem a célomra koncentrálok, arra, hogy harmóniában legyek magammal és a világgal.
Amikor ezekre figyelek jobb a kedvem, egyre jobban érzem magam a bőrömben.
Az alábbi videó segít az elengedésben:
Bagdi Bella: Elengedés
Célok kitűzése és azok megvalósítása
.... érdekes, hogy sokan egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a témával. Pedig ez az egyik legfontosabb dolog a közérzet javításához. Ha pontosan leírjuk - nemcsak gondoljuk - a céljainkat, hihetetlen a hatása. Van egy-két dolog, amire érdemes odafigyelni. Ezek pedig: az összes célunkat írjuk le a rövid távúakat és a hosszú távúakat is. Sorszámozzuk meg őket és adjunk határidőket a céljainknak. Érdemes folyamatosan vezetni, akár naplószerűen is és amelyik már megvalósult pipáljuk ki, vagy színes ceruzával emeljük ki. Nagyon jó hatása van a közérzetre amikor egy-egy cél megvalósul. Szinte szárnyal az ember. Sokadszor valósul meg egy-egy álmom, így teljes magabiztossággal ajánlom másoknak is. Az is fontos, hogy merjünk nagyokat álmodni, merjünk egyáltalán álmodni. Képzeljük el úgy, mintha már megvalósult volna. Vizualizáljunk.
Bővebben a célok kitűzéséhez és azok megvalósításához:
Nagyon sok asszonnyal beszélek, akiknek a célja arról szól, hogy a gyerekeiket felneveljék, iskoláztassák. Önmagukkal nem törődve élik az életet. Attól rettegnek, hogy mi lesz majd akkor, ha a gyerekek elvégzik az iskolákat, felnőnek, kirepülnek a fészekből, nem lesznek velük. Mi lesz majd a jövőben a feladatuk, úgy érzik azt követően, hogy az életük céltalanná válik. Ez bennük nagyon rossz érzést kelt.
Ezen az úton én is átmentem. A gyerekeim felnőttek, elköltöztek, ketten maradtunk a párommal.
Sokan ettől is rettegnek. Hogyan fognak kijönni a társukkal? Eddig minden a gyerekek körül forgott. Mi lesz azután? Úgy éreztem ez sorsdöntő kérdés.
Negyvenötévesen kérdéseket kezdtem feltenni magamnak. Milyen céljaim vannak? Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nincsenek konkrét céljaim, csak az, hogy egyik napról a másik napra éljünk és meg legyen mindenünk. Rájöttem arra, hogy saját magammal kapcsolatban nincsenek céljaim. Elkezdtem azon törni az agyam, hogy mit akarok elérni, miket kell ehhez tennem, mennyi időmbe kerül majd?
Az egyik fő célom az volt és ma is az, hogy jól érezzem magamat a bőrömben, jó egészségben, jó kedvvel éljek. Mit tegyek a megvalósításért?
Elgondolkodtam azon, hogy milyen hobbijaim, időtöltéseim voltak fiatal koromban, amiket nagyon szerettem. A család és a munkahely annyira lefoglalt, hogy barátkozásra nem futotta az időmből.
Először kitűztem célul magamnak, hogy törődni fogok a barátaimmal is nemcsak a családommal.
Aztán, hogy könyvtárba fogok járni. Újra beiratkoztam a könyvtárba. Előtte is szerettem olvasni, van is bőven könyvünk, de a könyvtárban olyan mennyiségű könyvet találok, havonta több, mint egy tucat könyvet olvashatok, amelyet fölösleges lenne megvásárolni, mert csak a szekrényben porosodna és megfizethetetlen lenne számunkra. A férjem először nagyon csodálkozott azon, hogy minek megyek a könyvtárba, amikor sok könyvünk van. Elmondtam neki, hogy a könyvtár a fiatalságomat idézi fel, szeretek ott lenni, keresgélni. Nem állta az utamat.
Vettem egy noteszt, amibe beírtam azokat a könyvcímeket, amelyeket ismerőseim ajánlottak. A könyvek ajánlásait is átolvastam. A számomra érdekes könyvcímeket papírra vetettem és így egyre több cím gyűlt össze. Az interneten a könyvtári katalógusban kikerestem, hogy a könyveket hol találom és a könyvtárban a már általam felállított lista alapján könnyen megtaláltam őket.
Miért is ne járhatnék könyvtárba? - tettem fel a kérdést.
A könyvekről - amiket olvastam és fontos gondolatokat találtam bennük – elmetérképeket készítettem, hogy később is bármikor kéznél legyenek a legfontosabb gondolatok, bármikor könnyen felidézhetők legyenek.
Olvasást követően egy füzetbe felírtam a könyvek szerzőjét és címét, év végén összeszámoltam, hogy hány könyvet is olvastam egész évben. A barátnőmmel megbeszéltük az általunk olvasottakat, egymásnak könyvcímeket ajánlottunk. Számomra ez olyan, mint egy játék.
Aztán elkezdtem klubokba járni, ami az én kedvtelésemnek megfelelt.
Ma már a férjemmel együtt megyünk, amikor időnk engedi. Ha nem is tudunk minden klubfoglalkozáson részt venni, amikor lehetőségünk adódik, elmegyünk, feltöltődünk, kedves emberekkel találkozunk, beszélgetünk, előadásokon veszünk részt.
Célul tűztem ki, hogy a régi, nagyon szeretett kedvteléseimmel napi szinten foglalkozni fogok. Zenehallgatás, zenélés……….. mind a mai napig örömforrások az életemben.
Célom lett továbbá, hogy napi szinten tornázzak.
Saját gyakorlatsort dolgoztam ki magamnak, hogy minden porcikámat megmozgassam. Naponta fél óra már meghozta az eredményt. A súlyommal kezdtem elégedett lenni. Napról napra egyre jobban és jobban éreztem magam a bőrömben.
Célul tűztem ki, hogy az engem érdeklő témákban előadásokra, továbbképzésekre járok.
Több tanfolyamot is elvégeztem, pl: agykontrollt, internettel kapcsolatos oktatást, villámolvasást.
Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyógyszerek szedését abba tudtam hagyni és ma már csak a vitaminokat szedem.
A célok kitűzéséhez érdemes feltennünk kérdéseket. Pl. Mit értékelünk leginkább az életünkben, az otthonunkat, az egészségünket, az állásunkat, a tárgyainkat, lelki életünket? Melyik a legfontosabb, melyik a következő és így tovább…. Mivel és kivel töltenénk szívesen az időnket? Mit szerettünk volna csinálni korábban, ha elég bátrak lettünk volna hozzá? Milyen cselekvések voltak azok, amitől korábban boldognak éreztük magunkat? Mit és milyen feladatok elvégzését tartjuk jelenleg fontosnak?
Ha ezeket feltesszük és válaszolunk rájuk, akkor megtaláljuk, hogy mik a céljaink. Ha hiszünk benne, hogy a céljaink megvalósulnak, ha vágyunk rájuk, és el is várjuk, hogy megtörténjenek, akkor be is fognak következni. Ezt akkor látjuk meg igazán, ha nyitunk egy füzetet és abba bele írjuk a céljainkat határidővel. Érdekes, hogy csodával határos módon lesz rá időnk is, pénzünk is, ha elszánjuk magunkat a megvalósításra és hajlandóak leszünk a céljaink árát „megfizetni”, ami sokszor nem pénzben mérhető (pl. napi torna). Amikor már az eredmény látható fantasztikusan jó érzésben lesz részünk. Rájövünk, hogy mindenért mi vagyunk a felelősek, akár teszünk valamit, akár nem. Senki más, csak magunk határozhatjuk el, mit is akarunk elérni és ahhoz milyen lépéseket szükséges megtenni. De nem elég elhatározni egy-egy célt, ahhoz, hogy elérjük az eredményt szilárd elhatározásra és kitartásra van szükség, valamint azonnali cselekvésre.
A kérdés az, hogy melyiket választjuk: azt, hogy kezünkbe vesszük az irányítást, vagy hagyjuk, hogy mások határozzák meg a céljainkat és azokat valósítjuk meg.
Mikor lehet ezekkel a kérdésekkel és időtöltésekkel foglalkozni? – kérdezheti bárki.
Ha például kevesebbet tévézünk, máris plusz időhöz jutunk. Ha mégis a tévét választjuk tornázni műsornézés közben is lehet, és pénzünkbe sem kerül. Természetesen vannak más jellegű céljaink is, amelyek most nem említek. Mindenkinek más és más, anyagi jellegű és nem anyagi jellegű.
A célok viszik előre a dolgokat. Céltalanul, az ember csak a múlton rágódik és aggódik a jövőn. Ha a célokra koncentrál, úgy jó érzés fogja eltölteni. Ha belemerül és elfoglalja magát a kedvteléseiben, azt veszi észre, hogy csodálatos világ tárul fel előtte. Ha a céljain jár az esze, könnyebb elviselni a nemszeretem napokat is. Az intuícióra, a belső érzésekre hagyatkozás is nagyon jó eredményeket hoz. A megérzéseink és a gondolataink sok olyan dolgot elénk tárnak majd, amit korábban haszontalannak tartottunk, esetleg tartottunk tőle.
A célok meghatározása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember ne csak sodródjon, mások céljait elégítse ki, hanem a saját életét tudja tudatosan alakítani. A rövid-, közép-, és hosszú távú célokat határidővel ellátva érdemes papírra vetni. Érdemes a mostban is gondolkodni, nemcsak hosszú távon, mert rövid távú célok kitűzésekor és azok megvalósulásakor sok kisebb sikerben lesz részünk, ami kimondottan közérzetjavító. Minden cél elérésekor különös örömben lesz részünk. Például ha napi célul tűzöm ki, hogy fél órát tornázom, fél órát olvasok, naponta…..naponta érnek jó érzések. Az életünk megszépül azáltal, ha pozitív visszajelzések érnek bennünket. Az öröm érzését egyre sűrűbben keresni fogjuk majd a mindennapokban. Szinte bármilyen tevékenység jelenthet örömöt, amelyben annyira el tudunk merülni, hogy a külvilág szinte megszűnik számunkra létezni. Ezek a tevékenységek boldogságérzést hoznak magukkal, amelyek nagyon különleges élmények, mindenkinek ajánlom ezért a személyre szabott keresésüket.