Kedves olvasók!
Kellemes időtöltést, feltöltődést kívánok!
További érdekességek:>>>
https://jokondiban-nyugalomban.hu
Közérzetjavító
és
praktikus könyvek
Olvasni nagyon jó, egy kicsit drága szórakozás. Persze ez is viszonylagos. Keressük az új könyveket és eszünkbe sem jut talán, hogy nem szükséges mindet megvásárolni, hiszen a könyvtárakban a régi könyvek mellett sok új is megtalálható, amely kincset jelenthet számunkra. Az itt található könyvek hatással voltak rám, annyira, hogy speciális vázlatot, elmetérképet készítettem róluk. Ezért tudtam ilyen pontos leírást adni hónapokkal, évekkel később. Pár szóban azokat a témákat emeltem ki a könyvekből, amely sok embert érdekelhet. A legtöbb olvasmány a József Attila Megyei és Városi Könyvtárból kölcsönöztem, Tatabányán.
A könyveket elsősorban azoknak ajánlom a figyelmébe
- akik jól akarják érezni magukat a bőrükben,
- akik szeretik fejleszteni tudásukat,
- akiket érdekel az önfejlesztés,
- akik szeretik a praktikus dolgokat.
- akik érdeklődnek a mindennapokban hasznosítható ismereretek iránt.
És akkor jöjjenek a könyvek:
Tóth Andi
Dobd ki a szemetest
Környezettudatosan szeretnél élni? Minden bizonnyal, ha elkezdted olvasni a bejegyzést. Ez a könyv hozzásegít.
Régóta foglalkoztat engem is a téma. A komposztálást, a szelektív hulladékgyűjtést már évek óta művelem. Igyekszem minél kevesebb hulladékot „termelni”.
A mű csokorba szedi a tennivalókat. Lépésről lépésre haladva ismerjük meg a szinte minimálisra csökkentés útját.
Nagyon fontos a szemléletmódunk. Az elkötelezettségünk. Időnként a kísérletezés.
Végig haladunk a hulladékcsökkentés lényeges pontjain: bevásárlásnál, a konyhában, a fürdőszobában, a kertben, takarításnál.
A leírt lépéseket követve a hulladékcsökkentés életmódunkká válhat.
Érdekességekről is olvashatunk. Számszerűsítve látjuk, hogy mennyit takaríthatunk meg, ha nem a megszokott módokat alkalmazzuk.
Kinek adjuk tovább az ebben lévő ismeretek? Mindenkinek. Elsősorban a családnak, rokonoknak, ismerősöknek, de a munkahely, az iskola, óvoda, a város ahol élek tudniuk kell erről.
A szerző kipróbált recepteket is megoszt velünk. Alapanyaglistával és beszerzési forrásokkal, üzletekkel és webáruházak adataival is ellát bennünket. Sőt még egy ellenőrző listát is kapunk, melyből megtudhatjuk, hogy mi hogyan állunk ezen a területen.
Érdekes, alaposan kidolgozott könyv. Mindenkinek el kéne olvasni, hogy minél kevesebb szemetet halmozzunk fel és sok-sok értékes anyag ne vesszen kárba (pl. a komposztba való, amivel a kertünket szebbé tehetjük, a különböző állatok táplálékhoz juthatnak).
- / -
Dudits Dénes:
Életmentő könyv
Csak az tudja igazán értékelni ezt a könyvet, aki érdekelt, akinek a környezetében szenvedélybeteg ember él. Sok-sok év óta küzdök, küzdünk hozzátartozóként szerettünk felépüléséért. Szeretnénk segíteni, megmenteni…… De hogyan lehetséges, ha nem hagyja magát? – Tesszük fel számtalanszor a kérdést.
Ez a könyv kiutat mutat, a függőnek is és hozzátartozóknak is. Mert a hozzátartozók is szenvednek, nekik is jól jön a fogódzó. Ez a könyv ilyen. Az író maga is függő volt. Megjárta a poklok poklát. Sikerült a függőségektől megszabadulnia. Hogy hogyan? Azt is megtudhatjuk, hiszen köntörfalazás nélkül elmeséli nekünk. Aztán megtudhatjuk, hogy gyógyultként visszament dolgozni oda, ahol gyógyították. Ma már tanítója egy új módszernek (ARISE). amely segíti a rászorulókat a leszokásban és az utólagos kezelésekben.
A lényeg, hogy igazi gyógyulás családi összefogással várható és csak azzal lehetséges.
A könyvből kiemeltem pár témát.
A következő kérdésekre kapunk választ. Hogyan tud segíteni a család? Várjunk, vagy beavatkozzunk? Ki tekinthető egyáltalán szenvedélybetegnek? Mi ez az új módszer? Hogyan zajlik a gyakorlatban? Személyes vallomások. A szerhasználattól a leszokásig, a visszaesés megelőzése.
(Megjegyzés: ez nem könyvtárból való, ott ugyanis nem található.)
- / -
Jonny Jackson & Elias Larsen:
Az otthon melege
- Hygge: a boldogság dán receptje –
Az én házam, az én váram – szoktuk mondani. Van olyan ember, aki az otthonát ne akarná még otthonosabbá, szebbé tenni? Gyanítom, nincsen.
Ebben a könyvben betekinthetünk a magyaroktól viszonylag távol élő dánok életébe. Bepillanthatunk a hétköznapjaikba, abba, hogyan teszik az otthonukat hangulatossá, meleggé.
A szép kiadvány tele van képekkel, receptekkel. Sült gesztenye, mézeskalács ház, gyümölcsös morzsa, forralt almabor…….Sok-sok ötletet meríthetünk belőle. A könyv segítségével saját kezünkkel készíthetünk lakásunkba díszeket, levendulazsákot, filcpapucsot….
Megtudhatjuk, hogy mit is jelent a dánok számára a hygge…. az, hogy az ember otthonosan, kényelmesen érezze magát, hogy minden évszak szépségét meglássa, észrevegye.
Mire érdemes odafigyelni? Milyen élvezetet jelenthet a biciklizés, vagy tábortűz, vagy az éjszakai égboltot csodálni, vagy egy gyertyafényes fürdő, vagy tűz mellett egy jó könyv olvasása, vagy a társasjáték, vagy egy jó film stb…..
Az írók közreadják ajánlatukat a 10 legvidámabb és 10 legjobb családi filmekről.
Szép, tartalmas olvasnivaló.
Idézet a könyvből: bit.ly/kincseink
- / -
Fejben dől el?
Ami rajtunk múlik – és ami nem
Nyitott Akadémiai előadások könyvben
előadók: Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária és Pál Ferenc
A Nyitott Akadémia előadásait bizonyára sokan figyelemmel kísérjük. Nagy öröm volt számomra, amikor a könyvtárban felfedeztem ezt a 2017-ben megjelent könyvet.
A téma magáért beszél. Mindenhol hallani, hogy gondolkodásunktól függ, hogy jót vagy rosszat vonzzunk be életünkbe.
Ezek az előadások egy kicsit más szemszögből is, árnyaltan is foglalkoznak a témával.
Tudósoktól, szakemberektől olvashatunk a tényekről, a valóságról.
Sokat tehetünk mi magunkért azáltal, ahogy gondolkodunk. Ha pozitívan gondolkodunk, akkor is jönnek nehézségek, amelyek az élet velejárói. Az nem mindegy, hogy milyen meggyőződéseink vannak és hogyan reagáljuk le a különböző helyzeteket.
Érdekes, tanulságos.
- / -
Róka Sándor:
LOGI-SZTORIK - ötperces fejtörők
A minap ez a szórakoztató, jópofa könyv szerzett örömet. Természetesen ezt is a könyvtárból kölcsönöztem. Az összeállítás tele van történetekkel és rajzokkal. A sztrorik a mindennapi élethez köthetők. Ez a gyűjtemény 80 rejtvényt tartalmaz. Mindegyikhez kapcsolódik kérdés a pofon egyszerűtől a nehezen megválaszolhatóig. A könyv második felében a megoldásokat találjuk.
Egyik sztori a könyvből:
Egy pohár víz
Valahol a Vadnyugaton, az egyik városkában két csapszék van, a Búfelejtő és a Gondűző. Egyszer egy marhapásztor sietve betér a hozzá közelebbi Gondűzőbe és kér egy pohár vizet.
A csapos rezzenetlen arccal elővesz egy puskát és belelő a plafonba.
A cowboy ezt hálásan megköszöni és kisétál.
Kérdés: Mi történt? Őrült a csapos? És a férfi? Vagy ez már csak így szokás arrafelé?
További bejegyzés a könyvről itt található:
Megoldás:
A férfi csuklott. A csapos cselekedete, amellyel hirtelen megijesztette, gyorsabb segítség volt, mint egy pohár víz lett volna.
- / -
Minden napra nevetés
- Minden napra valami jót! –
(Bölcsességek kincsestára sorozat 49. kötet)
"Nehéz az élet, de ki tud helyette jobbat?"
Feleki László
Rájöttem,hogy a minden napi nyüzsgésben, lótás-futásban, nehéz helyzetekben is szükséges egy kis nevetés, ami kikapcsol, feloldja a feszültséget, ami pár percre kizökkent.
Ezt az élményt nyújtja ez a könyv. Vannak benne bölcsességek, de a legtöbb idézet humoros, illetve nevetséges.
Jó kezdet reggelente. A nap végén üde színfolt egy-egy mondaton elmélázni, mosolyogni, kacagni.
A sorokat híres emberek mondták, vagy írták. Pár név a számtalan közül: Charlie Chaplin, Karinthy Frigyes, Ernest Hemingway, Oscar Wilde, Albert Lincoln, Eddie Murphy, Agatha Christie ……………
Olvashatunk benne a mindennapi életről, üzletről, sportról, politikáról, családi örömökről, társas kapcsolatokról és még sorolhatnám mi mindenről.
Tükröt tart elénk. Elgondolkodtató és mulatságos.
- / -
Orvostudomány a feje tetején
És ha mégis igaza van Hamer doktornak?
„Az emberek nem rákban halnak meg,
de nem is a kórokozóktól, vírusoktól, baktériumoktól………,
hanem a félelemtől és a kimerültségtől”
Dr. Hamer
A könyv írója, onkológus kutató teljesen más megközelítésben ír a daganatos megbetegedésekről.
Ő maga is volt rákos beteg. Megállapításait, kutatási eredményeit sokáig nem ismerték el, annyira, hogy börtönben is volt miatta.
A rákkal kapcsolatban Hamer doktor öt alaptörvényt állított fel, ami feje tetejére állítja az orvostudományt. Véleménye szerint a rákot érzelmi sokk váltja ki. Ennek átélése drámai, mivel váratlanul történik, önmagunkban éljük át és folyamatosan ezen gondolkodunk. A különböző betegségek, mint a rák is, azért jönnek létre szervezetünkben, hogy testünk alkalmazkodni tudjon a súlyos érzelmi megrázkódtatáshoz, ennek következtében életben maradhassunk. Azt tartja, hogy a sokk súlyosságától függ a betegség súlyossága, az átélt érzelem fajtája pedig meghatározza a megbetegedés helyét a testünkben.
Saját személyes tapasztalatait és kísérleteit egy-egy példán keresztül ismerhetjük meg. Részletes betekintést kapunk a testünk és a konfliktusok kapcsolatáról, különböző betegségekről és az azokról szóló hiedelmekről.
Megtudhatjuk hogyan történik: amennyiben megkeressük és megoldjuk a konfliktust az agyunk beindítja a gyógyulás folyamatát és teljesen leáll a rákos sejtek szaporodása.
Érdekes, elgondolkoztató olvasmány.
- / -
Haemin Sunim:
Azok a dolgok,
amiket csak akkor látsz, ha lassítasz.
„A világ az ami folyamatos nyüzsög vagy az elmém?”
A könyv történetekkel és tanácsokkal, bölcsességekkel tarkított.
A remekül, olvasmányosan megírt mű többek között a pihenésről, az érzelmekről, a szenvedélyről, a kapcsolatokról, a szeretetről, az életről és még sok mindenről szól, ami mellett gyorsan tovább haladunk, ahelyett, hogy fontossága miatt lassítanunk kéne és jobban odafigyelni rá;
ha további részlet érdekel az íróról és a könyvről, kattints ide:>>>>>
Csatlakozom az H. Sunimhoz, aki ezt ajánlja:
" Kívánom, hogy légy boldog, egészséges, és ne essék semmi bántódásod!"
- / -
Markus Horning:
Hasznos tudás 30 percben
Flow (a munkahelyen)
Manapság sokat emlegetett téma a flow. De mit is jelent tulajdonképpen?
https://hu.wikipedia.org szerint: „A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik.
Ez a könyv elsősorban a munkában, munkahelyeken lévő flow-élményt mutatja be. Hasznos kis könyvecske.
Leírja:
- a flow jellemzőit,
- a flow hatásait,
- a gondolkodás milyen csapdáit tapasztalhatjuk meg (túl sok információ, a figyelem elterelődése, egyszerre több munkafolyamat végzése….stb.)
- mit tudunk tenni, hogy elkerüljük ezeket a csapdákat.
Arról is olvashatunk, hogy a stressz milyen hatással van erre az élményre.
Megtudhatjuk, hogy milyen a mi aktuális munkaprofilunk.
Milyen 5 lépéses módszerrel tudunk új beállítottságot, illetve gondolkodásmódot begyakorolni.
Tíz ötletet is kapunk, hogy a flow-élményt megtapasztalhassuk, abban dolgozhassunk.
- / -
101
praktika
Varrás
- 101 nélkülözhetetlen jó tanács -
Ez a könyv nélkülözhetetlen, azoknak akik kézzel, vagy géppel varrnak, vagy szeretnének varrni. Akik eddig hobbiként szabtak és varrtak, azok is nagy hasznát vehetik ennek a könyvecskének.
Tele van jobbnál jobb ötletekkel, tippekkel, tanácsokkal.
Egy kis anyagismeretet kapunk rögtön az elején, a pamut, a lenvászon, a műszálas anyagoktól kezdve a műbőr és bőr anyagokon át a selyemig.
Kis leírást is találunk a varrógépekről általában. Megismerhetjük a varrás tartozékait, a tűket, cérnákat, egyebeket. Bepillantást kapunk a szabásminták használatától kezdve a varrásig, a vasalást is beleértve. Megtudhatjuk a nehezebb, bonyolultabb részek, szélek, sarkok és ívek varrását. A ruha átalakításának módjaiba is betekinthetünk és a különböző javításokról is szó van a kis könyvben.
Ebből a könyvből könnyen elsajátíthatják a szoknya vagy nadrág felhajtását, vagy más anyagok beszegését nemcsak géppel, hanem kézzel, akik eddig nem tudták, vagy nem merték bevállalni.
Mindenkinek bátran tudom ajánlani. Olvasás után pedig jöhet a sikeres szabás-varrás!
- / -
Barna Miklós Ferenc:
A légzés – gyógyító ereje
Mindennapi gyakorlatok a sejtek bőséges oxigénellátásáért
A könyv nemcsak betegeknek, hanem egészségeseknek is szól, azok számára is nagyon érdekes.
Megtudhatjuk többek között, hogy
A könyv végén esettanulmányokat is olvashatunk.
- / -
Bagdy Emőke: Pszichofittness
Ez egy újabb gyöngyszem az önsegítő könyvek palettáján.
Megtudhatjuk belőle, hogy melyek az önsegítés lehetőségei.
Olvashatunk arról, hogy testünk üzen. Választ kapunk arra a kérdésre, hogy mire figyeljünk?
És több módszerrel is megismerkedhetünk olvasás közben, amelyek segítenek bennünket a lelki jólét elérésében és fenntartásában, többek között: kacagás, kocogás, lazítás, érintés………
- / -
Gyöngyösi Kata – Papp Erzsébet:
A kineziológia lehetőség-e
- arra, hogy közel kerüljünk önmagunkhoz, akár betegségeiken keresztül is!? -
A könyvben szó van arról, hogyan kapcsolódnak össze a betegségek a stresszel és hogyan tudunk segíteni magunknak, ha nehéz helyzetekbe kerülünk.
A stresszhelyzeteket időrendben találjuk - a fogantatástól a végső állomásig, a halálig - és a hozzájuk kapcsolódó pszichés zavarokat.
Az ezekhez kapcsolódó kommunikációs zavarokról és problémákról szól a következő pár oldal.
Élethelyzettől függetlenül milyen krízishelyzetek, problémák merülnek fel.
Megtudhatjuk mi a stressz, mikor és miért válik károssá.
Problémamegoldásra, stresszoldásra tanácsokat és stresszoldási módszereket ismerhetünk meg.
Megtudhatjuk a könyvből, hogy mi a kineziológia és azt is, hogy a különböző helyzetekben mindig van választásunk.
Megismerjük a két agyféltekét és a rájuk jellemzőket.
Arról is tudomást szerzünk, hogy mikor érdemes kineziológushoz fordulnunk.
- / -
Lomb Kató (16 nyelven tudó fordító könyve)
Így tanulok nyelveket
Kiemelt témák a könyvből:
- Olvasás és kiejtés
- Hogyan olvassunk?
- Szókincs, összefüggések és háttér.
- Hogyan tanuljunk szavakat?
- Hogyan beszélünk idegen nyelveket?
- Hogyan beszéljünk idegen nyelveket?
- Hogyan tanulok nyelveket? (Lomb Kató)
- A szótárakról – Mankó vagy segédeszköz?
- A tankönyvekről.
- Gondolatok a tanuláshoz.
- Mérjük le tudásunkat. Hányasra állunk a nyelvből,
ha saját magunk osztályoznánk?
- A nyelvtehetségről.
- Nyelvi pályák.
- / -
Dr. Lissa Rankin
Gyógyulás gyógyszerek nélkül
- Bizonyítás az öngyógyítás hatékonyságára –
Pár főcím ízelítőként a könyvből:
Az öngyógyítás hat lépése – interjúk alapján
Higgyünk magunkban!
Gyógyítsuk a tudatunkat!
Írják meg a receptet! – saját receptünket!
Hogyan legyünk boldogok?
Az orvosi eredményesség 15 pontja
- / -
Paul Ch. Donders
Kreativ élettervezés – Hozd ki magadból a maximumot
Ismét egy nagyon jó könyv arra, hogy segítse életünket.
Sok-sok gyakorlat teszi még érdekesebbé, ami által önmagunkat is jobban felfedezhetjük.
A témákból:
A bennünk élő lehetőségekről
Élettervek
A múltunk megértése, családi örökségem, honnan jövök.
Ki vagyok? Adottságaim, lelki ajándékaim, értékrendem, vágyaim.
Merre tart az életem? A jövőkép megfogalmazása, hosszútávú célkitűzések.
Hogyan képezhetem magam? Keretterv, önmagunk motiválása.
Kitől várhatok segítséget? Mentorálás
15 hasznos segédeszköz életünk tervezéséhez
- / -
Roy.F. Baumeister – John Tierney:
Akaraterő – A legnagyobb belső erő újrafelfedezése
A könyvből megtudhatjuk, hogy honnan származik az akaraterőhöz szükséges energia.
Megtudhatjuk azt is, hogy mi áll a döntési fáradtság mögött. Erősíthető-e az akaraterő, ha igen hogyan. Akaraterő gyakorlatokkal ismerkedhetünk.
Arról is olvashatunk, hogy milyen a jó étrend az akaraterőhöz. Hogyan tudunk erős gyerekeket nevelni ? A gyereknevelésnél melyik fontosabb az önbecsülés, vagy az önkontroll erősítése?
Tájékozódhatunk, arról, hogy mi a helyzet a fogyókúrával? Trükköket olvashatunk a fogyókúrázáshoz, a táplálkozás 22-es csapdájának elkerüléséhez.
Tippeket kapunk, hogy mire érdemes figyelni amikor tervezünk?
Az akaraterő jövőjéről kapunk egy kis ízelítőt - az akaraterő fejlesztése valóban több haszon, kevesebb erőfeszítéssel jár?
- / -
Louise L. Hay
A sikeres nő
- Elérhető célok, megvalósítható álmok -
Miről szól a könyv?
Sokan sikeresnek a szinésznőket, politikusokat, egyéb vezető beosztásban lévő nőket tartják. Pedig az is sikeres, aki magabiztos és önbizalommal teli életet tud élni. Az írónő segít ebben a könyvében, hogy úgy érezzük egy jobb világban vagyunk, mint a könyv olvasása előtt. Segíti a nőket önmaguk kiteljesítésében, abban hogy erősekké váljanak.
Néhány gondolatébresztő téma:
"Benned lakozik a bölcs,
erős, lendületes,
tettrekész, magabiztos,
csupa élet, csupa értelem
nagyszerű nő.
Ereszd szabadon,
hadd játsszon.
Rád vár a világ"
Louise L. Hay
- / -
Susanne Schaadt:
Zenfirkák – meditatív rajzolás
A mindennapok stresszes helyzeteinek enyhítésére nyújt segítséget ez a könyv. Remek szórakozás azoknak is, akik egyébként nem rajzolnak.
Örömet szerezni magunknak pár perc „firkálással”. Ez aztán igazán szórakoztató és jó közérzetet okoz.
Mostanság különböző rajzokkal teli könyveket lehet vásárolni. Ezeknek a kiszínezése is hasonló élményt nyújthat. Az érzés, hogy mi rajzolunk, még örömteljesebbé teszi az időtöltést.
Miről szól, mi található a könyvben?
- A meditatív rajzolásról általánosságban,
-mi is az a zenfirka, milyen hatása van,
- minták a rajzoláshoz, mire használhatjuk, hogyan készíthetünk zenfírkákat,
- az alapminták bemutatása lépésről lépésre,
- különböző zenfirka motívumokat mutat be,
- milyen lehetőségeink vannak a felhasználására,
- sablon gyűjtemény.
- / -
Osho: Nők könyve
- Kerülj kapcsolatba a nőiség spirituális erejével –
Érdekes dolgokról olvashatunk ebben a könyvében az indiai írótól. Egy kicsit másként közelíti meg a nők életét, mint ahogy a nyugati kultúrában általában szokásos.
Sok-sok kérdésre választ kapunk a könyvben, például.............
Szerinted mi az, amire a mai nőnek leginkább szüksége van?
Mi a véleményed a Női Felszabadítási Mozgalomról?
Szerinted mi a következő lépés, amit a nőknek tenniük kellene?
Miért olyan nehéz kapcsolatot teremteni?
Beszélnél nekünk az az élettársainkról – feleségeinkről, férjeinkről, szeretőinkről? Meddig kell kitartanunk a partnerünk mellett, és mikor kell elhagynunk valakit, mert már reménytelenné vagy épp rombolóvá vált a kapcsolat?
Miért ellenzi az összes egyház a fogamzásgátlást?
Légy szíves beszélj az alkotó nőről………………..
Mi a titka, hogy jól érezzem magam?
Mondanál valamit a nők menopauázájól?
Szeretném, ha beszélnél egy kicsit az öregkorról.
Szükségünk van-e nekünk nőknek külön meditációra?
Hogyan kell helyesen meditálni?
- / -
Ursula Markham: Stressz ellen nőknek
A könyvből szemezgetés:
Milyen jelek árulkodnak a többletstresszről?
Hogyan lehet leállítani a
többletstresszt?
A lazítás elsajátítása.
Döntéshozatalhoz segítség.
A dolgozó nő életének megszervezése
Különböző helyzetekről:
Menstruáció.
A menopauza.
Méheltávolítás.
A terhesség és a szülés
Anyaság.
Amikor a nő egyedül van.
A betegápoló.
A stressz hatásának csökkentésére:
- évetviteli tanácsok
- önsegítő módszerek
Ötletek ahhoz, hogy milyen szakembert keressünk fel, ha még mindig segítségre van szükségünk.
( ... nincsen kedvem hozzá.......nembaj, akkor is tornázom!
- / -
Sheila Lavery: A gyógyító alvás
Regeneráló alvás – a természet erejével
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor nyugodtan, mélyen alszik, majd kipihenten ébred fel. Ennek megéléséhez nyújt segítséget a könyv.
Szó van a könyvben arról, hogy mit jelent az alvás.
Képet kapunk az alvás és az ébrenlét ritmusairól, az alvás szerepéről, az alvás ellenségeiről, az álmatlanság világáról.
Választ kapunk arra is, hogy mit tehetünk, hogy jól aludjunk és milyen természetes gyógymódok vannak a jó alvás elérése érdekében.
A több műszakban dolgozóknak kimondottan ajánlott az elolvasása.
- / -
Dr. Szabó Gyula:
Felkészülés a nyugdíjas évekre
Jó egy kis fogódzót kapni a jövőhöz. Ha felhívja figyelmünket egy szakavatott, mire érdemes odafigyelni.
Örülök, hogy ez a könyv a kezembe került.
Tájékoztat arról, hogyan vehetjük tudomásul az életforma váltást, hogyan készülhetünk fel a nyugdíjas évekre.
Segít abban, hogy a szellemi kimerültséget természetes úton tudjuk kipihenni.
Említést tesz az emberi kapcsolatok ápolásáról, az élvezeti szerekről, az izületi bántalmak enyhítésének lehetőségeiről, a tapintatról. Felhívja figyelmünket arra, hogy ügyeljünk lábunk állapotára.
Kényes dolgokról is nyíltan ír. Milyen technikai eszközök segíthetnek mindennapos tevékenységeknél, ha már szükség van setítségre.
Gyakorlati útmutatót kapunk unokák ellátásához, az anyagi vonzatú előrelátásról.
- / -
Chris Crowley – Henry S. Lodge, M. D.:
Minden évvel fiatalabb – nőknek
Elmúlt 50. és fáj mindene? Tegyen ellene
A karcsú és szexi nő – 50 fölött
- tekerje vissza biológiai óráját-
Hogy egészségesen öregszünk-e, az rajtunk múlik. Ez a könyv erről szól. Olvassák el.
(John S. Reed, a New York-i Tőzsde egykori elnöke)
Remek könyv, arról, hogyan maradhatunk jó egészségben, illetve, ha már megbetegedtünk, hogyan javíthatunk az állapotunkon.
Nem mindegy milyen minőségben éljük napjainkat. – megjegyzés a honlap szerkesztőjétől
A könyv tartalmából néhány bekezdés:
Uralkodjunk a testünkön.
- A következő negyven év
- Az öregedés új tudománya
- Mozgás, hangulat és depresszió
- A sportos szív.
- Kettős fronthatás lefújva
- Az energia növelés módjai
- Edzéstippek
- Na, hogy nézek ki? Az a drága bőre…….Víz, víz……
- Mozgás és testsúly
- A táplálkozás biológiája…….Jövőre karcsúbb: Mit ehetünk egyáltalán?
- Az ital – napos és árnyékos oldal
- Menopauza – Az életmód kúra
Törődjön az életével
Írjon naplót…………
Félelem és harag, szerelem és játék
Önkéntesség
Összekapaszkodni
Használja a másik agyféltekéjét
Kezdeményezzen
Rendíthetetlen optimizmus
Harry szabályai
Minden évvel fiatalabb-edzésprogram – mindenkinek.
- / -
Popper Péter: A meghívott szenvedély – A férfiak és nők titkainak nyomában
A pszichológus ezúttal a szerelem, a szexualitás és az erotika világába vezeti az olvasót.
Érdekes dolgokat világít meg. Nyíltan beszél a szexualitásról. A férfiakról és a nőkről külön külön fejezetben fejti ki nézeteit.
SAXUM Kiadó: Popper Péter..........amit erről gátlások és kerülgetések, célzások és utalások nélkül ír, az segít megérteni magunkat és társunkat.”
- / -
Geor Huber: Füstölők – A füstölés ábécéje –
Akik szeretik a füstölő pálcikákat, a füstölőkúpokat, a különféle illatokat, azoknak bizonyára tetszeni fog ez a könyv.
Többek között a füstölés történetéről, hatásáról olvashatunk benne. Megtudhatjuk miért érdemes és mivel lehet füstölni, milyen különféle módjai vannak a füstölésnek. Tájékozódhatunk a füstölési adalékokról, a gyantákról a füszernövényekről és más füstölnivalókról is. Arról is képet kapunk, hogy milyen füstőlő alkalmatosságok vannak és azokat hogyan készíthetjük el saját kezűleg. A könyv végén füszernövény-kalauz áll a rendelkezésünkre.
- / -
Brooks Palmer: Rakj rendet az életedben
A tartalomból:
A feleslegessé vált védőpáncél
A rendetlenség, mint védőpáncél
Mások megváltoztatására késztetés
A zűrzavar által keltett viharok lecsillapítása
A régi kapcsolatok kiselejtezése
Ha már feleslegessé válik egy kapcsolat
Lomtalanítás közösen
- / -
Yuan Xiang: Kínai gyógygolyók
(A természetgyógyászat csodája)
A tartalomból:
A golyóterápiáról
A golyók gyógyhatásairól
Milyenek a csikunkg golyók
A golyókkal való gyakorláshoz ötletek
- / -
Emma Sargent – Tim Fearon: Társalgás
(Hogyan beszélgessünk bármely szituációban?)
Amiről a könyben olvashatunk:
Mitől magabiztos a társalgás, mi gátol ebben.
A magabiztossághoz vezető lépések.
Társalgási alapismeretek.
Hogyan teremtsünk összhangot?
Beszélgetések a munkahelyen.
A véleménykifejtésről
Mi a teendő problémás helyzetekben?
A hallgatásról
Jó külső benyomás keltése
- / -
Richard Webster: 101 FENG SHUI tipp a lakásban
Témák_
Az otthon feng shuija – A csí – Jing és jang – Az öt elem
Az otthon értékelése:
A főbejárat, a konyha, az ebédlő, a hálószoba, a fürdőszoba,
a nappali
Az otthon színei
Számok a feng shuiban
Sok-sok feng shui tippek
- / -
Michael P. Nichols: Értő hallgatás - Tanulj meg odafigyelni, hogy jobbá tedd kapcsolataidat!
Szemezgetés a könyvből:
A meghallgatás fontossága
Miért marad el a meghallgatás ténylegesen?
Hogyan történjen a hallottak megértése és a mi reagálásunk?
Hogyan tudjuk a negatív érzelmi reagálásunkat kiküszöbölni?
Gyakorlati alkalmazása intim partnerek között, a családon belül, a gyerekek és tinédzserek meghallgatása, barátaink és kollégáink meghallgatása.
- / -
Dr. David B. Agus: A hosszú élet receptje
Az író az okos élethez összeállított 3 alapszabályban és 65 szabályban írja le tanácsait.
A tartalomból:
Mit tegyen?
pl:..................
- Mérje magát!
- Mobilizálja egészségügyi adatait
- Kérdezze meg a szüleit, miben halt meg a nagyapja és a nénikéje!
- Készítsen egy-, öt-, tíz- és húszéves egészségstratégiát!
- Kezelje okosan a betegségeket!
- Erősítse a törzsét és húzza ki magát!
- Mosolyogjon!
- Hódoljon a szenvedélyeinek!
- Állítson össze hordozható elsősegélycsomagot vészhelyzetek esetére!
- Soha ne hagyja ki a reggelit!
- Fogalmazza meg magának mi az egészség!
Mit ne tegyen?
Pl: - Kerülje a rossz összetevőket és a divatdiétákat!
- Álmatlanság kerülése
- Tűsarkú cipők és egyéb alattomos gyulladási források kerülése
- Vitaminok és táplálákkiegészíttők fogyasztásával kapcsolatos tévhitek
- A kikapcsolódás hiánya
Amit az orvos rendel
20-as, 30-as, 40-es, 50-es, 60-as, 70-es években az egészség megőrzése érdekében vizsgálatok, védőoltások, szűrések stb. ajánlása.
- / -
Bodo Schäfer: Út az anyagi függetlenséghez
Néhány téma a könyvből:
A pénzről
Tanácsok
A célokról
Adósságok
A jövedelem növeléséről
Új pénzforrások
Takarékoskodás - Hogyan?
- / -
Norman Vincent Peale:
A pozitív gondolkodás hatalma
Pár téma, amiről a könyvben olvashatunk:
A saját boldogságunk megteremtése. Hogyan?
Az aggodalmaskodással szakításról.
Személyes problémáink megoldásához szükséges erőről.
Módszer arra az esetre, ha erőnk csökken.
Miként szerettethetjük meg magunkat embertársainkkal?
Recept a "bánatos szív" gyógyítására
- / -
Charles B. Inlander- Cynthia K. Moran:
Ismeri Ön a nátha és az influenza legyűrésének 77 módját?
A tartalomból:
Mi a nátha és mi az influenza?
A megelőzésről
A kezeléséről
A távlati jövőről
Kutatások ezen a területen
- / -
Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás
(Károli Gáspár fordítása)
Kevés szó esik a Bibliának az Ó-szövetség részében található Példabeszédek és Prédikátorok könyvéről, pedig az abban foglaltak a ma emberének is sok dologban útmutatóul szolgálhat.
Segítséget jelenthet eligazodni az élet dolgaiban. A bölcs mondásokat Salamon király és más bölcsek írták.
Példabeszédek könyve
A tartalomból:
A bölcs és a bolond viselkedése (12. rész)
A bölcsesség és a balgaság kétféle gyümölcse (14. rész)
Bölcs tanácsok melyek a könnyelműségtől óvnak (20. rész)
A jóakaratú emberekről ………..( 22. rész)
Józanság és mértéktartás ajánlása (23. rész)
Bölcs hasonlatok gyűjteménye (25. rész)
A lélek fegyelmezése……..(29. rész)
A derék asszony dícsérete (31. rész)
A prédikátor könyve:
A különböző részek címszavaiból:
Nincs semmi új a nap alatt.
A prédikátor tapasztalatai
Mindennek megvan a maga ideje
A társtalanságról
A népszerűségről
A meggondolatlan fogadalomról
A gazdagságról és tekintélyről
A bölcs mértéktartásról
Örülj az életnek míg tart!
A bölcs és ostoba magatartás eredményéről
- / -
Mark Fisher: A lusta milliomos
A tartalomból:
A lusta milliomos
…… hagyja, hogy a célkitűzése dolgozzék helyette,
…….először a legjövedelmezőbb feladatnak veselkedik neki,
…… mindig iparkodik a legalacsonyabb árat fizetni,
…….nyomon követi a az apróbb, láthatatlan kiadásokat,
…….küszködés nélkül takarékoskodik,
…….bízik ösztönei sugallatában,
… …megszabadul a hamis kötelezettségektől,
……beírja napirendjébe a „semmittevés” pontot,
….. tanácsa az időd leghatékonyabb felhasználásának végső titkáról
- / -
Robert D. Hare: Kímélet nélkül
- A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa
A könyv hátulján olvasható tartalom:
Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő. A másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán - kímélet nélkül - lesújtanak. ............Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj, vagy bomba nő, feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá tipró céljaik könyörtelen megvalósítása. A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik - a gátástalanság rabólovagjainak - nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem; mindössze pszichopaták.
A tartalom jegyzékből részletek:
- A pszichopata "megtapasztalása"
- A pszichopata személyiségprofilja: érzelmek és kapcsolatok
- A pszichopata személyiségprofilja: életvitel
- Bűnözés: a logikus választás
- A fehérgalléros pszichopaták
- A probléma gyökerei
- Lehet-e valamit tenni?
- Túlélési útmutató
...............hogyan illeszkedik ez a könyv a többihez?
Olvasása segítség lehet számunkra a körülöttünk lévő világ megismerésében. Hiszen nem kerülhetjük ki sok esetben az olyan embert, embereket, akikről a könyv lapjain olvashatunk. Felhívja a figyelmünket, hogy a környezetünkben lévő - aki akár lehet rokon, munkatárs, vagy ismerősünk is - átlagostól eltérő viselkedése milyen veszélyeket rejthet magában. Jó ha felismerjük, hogy kivel is állunk kapcsolatban.
- / -
Peggy W. Brill: Fájdalomcsillapítás - gyorsan, természetesen
"Egy egyszerű mozdulat tízszer, egy pozíció kitartása tíz másodpercig, s a fájdalom máris enyhül vagy megszűnik." - írja a könyv tájékoztatója.
A szerző, aki gyógytornász szakember egy sajátos módszert mutat be. Különböző gyakorlatokat ír le a fej, a nyak, a váll, a könyök, a kéz, a hát, a derék, a csípő, a térd, a vádli, a lábfej stressz okozta fájdalma esetére. Bárhol, bármikor a gyakorlatok alkalmazásával azonnali eredményt érünk el, a fájdalom illetve a kellemetlen tünetek megszűnnek.
- / -
Gertrud Teusen: Hogyan segítsünk idős szüleinknek?
Témákból szemezgetés:
A jövő tervezése
Segíteni és jelen lenni
A lehetőségek ismerete (a távolból, a közelben, odaköltözni a gyerekekhez, otthon vagy otthonban, távolból vagy közelben)
A döntéshez való jogról, akaratról, kötelességről és bátorságról
Elkerülhető csapdák
- / -
Stella Weller:
Hátfájósok könyve (Egyszerű, de hatásos gyakorlatsorokkal)
A tartalomból:
Ismerjük meg a gerincoszlopunkat!
A hátfájás kezelése
- / -
Paul Hauck: Fő a nyugalom - Hogyan küzdjük le frusztrációnkat és dühünket?
A tartalomból:
Hogyan őrizzük meg arányérzékünket
Dühöngés helyett
Hogyan gurulj dühbe
A dühöngés helyett: Hogyan működik
- / -
Judit Sills: Szállj le a döglött lóról! - a kényelmi zóna leküzdése
Fő gondolatok:
Hét lépés, hogy kilépjünk a kényelemből
Honnan tudhatjuk, hogy a ló megdöglött
Nézzünk vissza, de ne bámészkodjunk
Oldás és kötés
Törjük át a kényelem korlátait
- / -
Louise L. Hay: Az erő benned van
A tartalomból:
Tudatossá válás
Korlátok ledöntése
A múlt elbocsátása
Belső bölcsességünk alkalmazása
- / -
Szentmihályi Mihály: Az öröm művészete - Flow a mindennapokban
A tartalomból:
A Flow jellemzői
Mikor Flow
Érzelmek, szándékok, gondolatok
Az életvitel átalakítása
Feszültségek kezelése
A sors szeretete
- / -
J.R. Sherman Phd.: Kerüld a hibákat - Hogyan?
A tartalomból:
Rendszeresen cselekvési terv készítése
A cél állhatatos követése
Engedd el a bűntudat érzését
Adj bele mindent
Jutalmazd magad
Adj bele mindent
- / -
Barbara Berckhan: Verbális önvédelem
A tartalomból:
A magabiztos fellépés
Hogyan nyerhetünk harc nélkül?
A sértegetések leállítása
Magabiztos válaszok
- / -
Suzy Welch: 10 - 10 - 10 (10 perc - 10 hónap - 10 év) Tedd rendbe az életedet
.......gondolatok a könyvből:
Kérdés amiből kiindulunk
Karriertervezés a 10-10-10-es formulával
Gyermeknevelés a formulával
Az idő végiggondolása
Elveszett és megtalált barátságok
Egyedül dönteni
Az időzítésen sok múlik
- / -
Jó alvás - 67 mód az eléréséhez
A tartalomból:
Az alvásról
Tanácsok a pihentető alváshoz
Alvási szokások
Amikor külső segítségre van szükség
- / -
Dr. Marton István: Korkontroll - Egészség és aktivitás a csúcson túl is
A tartalomból:
Különböző pulzusértékek
Egészséges táplálkozás
Testreform - hosszabb élet
Mozdulj meg! - ajánlatok
- / -
Rosemary Stones: Szállj le rólam! (Ne hagyd, hogy gyötörjenek)
A tartalomból:
Mivel gyötörnek?
Védd magad!
Önvédelmi módszerek
Boldogság gyakorlatok
A belső erő használata
Hatékony önvédelmi módszerek
- / -
Richard Templar: Az élet 100 szabálya
Társadalmi szabályok
A párkapcsolatok szabályai
- / -
Rolf Merkle: Depresszió soha többé - önsegítő program a negatív érzelmek leküzdésére
A tartalomból:
Negatív gondolkodás: Mi az?
Pozitív önbecsülés
Depresszió: Mi az?
A bűntudat - Leépítésének 7 módja
Ne mérgelődj!
A félelem és amit tehet ellene
Legyen aktív - depresszió elleni szer
Veszteség és depresszió
- / -
Popper Péter: Lélek és gyógyítás
A tartalomból:
Panaszok meghallgatása
Relaxáció
Életvezetési tanácsadás
Hipnózis - a klienssel megállapodással
Tanácsadás
Aki lelkileg egészségesnek nevezheti magát
- / -
Kathy Smith: Menopauza könnyedén
A tartalomból:
A dolgok jobbra fordulnak
Mit, mikor és miért?
Hogyan legyünk úrrá a rövidtávú tüneteken?
Szexuális egészség
Erőtréning
Megfiatalodás
A belső én
Hosszú élet: Hosszú távú egészségi veszélyek
A szív és az érrendszer edzése
Táplálkozás
- / -
John Gray Phd.: Mars akarja Vénusz szeretné
(Hogyan szerezzünk meg valamit és miként örüljünk annak, ami van)
A tartalomból:
A meditáció értéke
Miként meditáljunk
Szabaduljunk meg a negatív érzelmektől
Tartsuk tiszteletben összes vágyainkat
Pénzért nem lehet boldogságot venni
A 10 szeretettartály feltöltése
Miként szerezzük meg, amire szükségünk van?
- / -
Alexander Oakwood: Okos szokások - Mit jelent érettnek lenni?
A tartalomból:
Az érzelmi intelligencia (EQ)
Az érett személy gondolkodási szokásai
Az érett személy cselekvési szokásai
Miért nem jó, ha vállalni akarod egy másik ember sorsáért a felelősséget?
- / -
Csóti Marianna: Te és a többiek (A társas kapcsolatok építésének szabályai)
Többek között:
Az önbizalom
Szabályok a viselkedésre
Az értő figyelem szabályai
A barátság szabályai
A beszélgetés szabályai
Testbeszéd - agresszív, -passzív
Ha nem kedvelsz valakit
Ha kedvelsz valakit
A dícséretek - hogyan? - dícséretek fogadása
A személyes jogokról
Hogyan mondj nemet?
Konfliktusok és panaszok
A kritizálás szabályai
A kritika kezelése
Bántó megjegyzések
- / -
Josef Kirschner: A manipuláció művészete
A tartalomból:
Figyelemfelkeltésre módszerek
Akik döntéseinkben befolyásolni akarnak
Mi hogyan?
Fontos figyelembe venni
- / -
Kurt Tepperwein: Válságból fakadó új élet
A témák:
Életválság - világválság
Hogyan változtassunk helyzetünkön?
Különféle krízisek - Fejlődési, párkapcsolati, foglalkozásbeli, kedélybeli válságok
A lehetőségek gyakran kellemetlenségek mezejében jelentkeznek
Ahhoz, hogy változtassunk, előbb el kell fogadnunk a létezését
Új megelégedettség
Stressz elkerülése
Erősségeink fejlesztése
Hogyan engedjünk el valamit?
Szenvedélyek - út a gyógyulás felé
- / -
Kurt Tepperwein: Mentaltréning - Szellemi edzésterv 8 lépésben
Tartalom:
Önmagunk megtalálása
Elfogadni azt, ami van
Ha köd borul a tudatunkra
A figyelem átirányítása
A célok megfogalmazása
A képzelőerőben rejlő lehetőségek
A koncentrációs képesség fejlesztése
Öntudatos élet
Pozitív energiával feltöltődés
Önmagunk megtalálása
- / -
Napoleon Hill: A nehézségek nagy haszna
A tartalomból:
Gazdagodás
Stílusváltás így...........
Láthatatlan útmutatók - vezérelvek
Vezérelvek - Az élet csodái:
Anyagi fellendülés
Testi egészség
A lélek békéje
Remény
Hit
Szeretet
Kalandosság
Átfogó bölcsesség
A fájdalom egyetemes nyelve
Gyarapodás a küzdelem által
A nyomorúság legyűrése
Az idő
Az elme korlátlan hatalma
A gazdagság válfajai
Indítékok, amik mozgásba hozzák az embereket
Amikor a kudarcból áldás lehet
Bánat: ösvény a lélekhez
A siker okai
- / -
Dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma - Kalauz a szorongás legyőzéséhez
Témák:
Bensőd kincsestára
Elméd működése
Tudatalattid csodálatos ereje
A gyógyítás elveinek áttekintése
Gazdagság: Szolgáld magad az elméd hatalmával
Siker - Kifizetődő szempontok
Probléma megoldása
Álom - ami hozzásegí
thet az alvás csodáihoz
Tudatalattid és a házasélet
A boldogság felé vezető út lépései
Hasznos útmutató az emberi kapcsolatokhoz
A tudatalatti és a megbocsátás
A tudatalattival elűzheted félelmeidet
Hogyan maradjunk lélekben örökké fiatalok?
- / -
John Middleton: Fejleszd az elméd (Zsenivé válni a hétköznapokban)
A tartalomból:
Tippek
Tények és vélemények megkülönböztetéséhez
Tanácsok
Söpörd tisztára az életedet
Technika: járj az élen!
Nézőpontod elfogadtatása
A legjobb döntés, amit hozhatunk
Vitatkozó képesség fejlesztése
Tápláld az agyad
Döntési csapdák
Beszélni jó
Újíts!
Érzelmi intelligencia
Hozd magad csúcsformába!
Kiemelkedni a tömegből
Vess véget a zűrzavarnak - felesleges adatok
Legyél elsőosztályú társalgó
Legyél te is kulcsember
Legyen egy B terved
Tartsuk karban az elménket
Vágjunk bele!
Alkoss párhuzamos jövőket
- / -
Popper Péter, Rimmer Zoltán, Tringer László:
Rosszkedv, szomorúság, depresszió
(Mesterkurzus sorozat)
A témákból:
Terápiák - gyógyszeres, nem gyógyszeres
A nem kezelt depresszió szövődményei
A major depresszió diagnózisa
Ki egészséges lelkileg
- / -
Csernus Imre, Mohás Lívia, Popper Péter:
Egészséges egyén - beteg társadalom?
A hamis illúziók biztonsága
(Mesterkurzus sorozat)
A témákból:
Popper Péter:
Ki a lelkileg egészséges?
Fertőzi-e egymást az egyéni és a társadalmi betegség?
Az egyén lehetőségei
Mohás Lívia:
Kapcsolati etika
Az a bizonyos kritikus szám
Távlatos látszög
Csernus Imre:
Százezernyi lépésnyi fájdalom a hitelesség megszerzésének útján
A béke megszerzése, megtartása
- / -
Csernus Imre: A nő
A témákból:
Gyerek, család
Párkapcsolati terápia
Vakok és látók
Felnőttkor
A hét főbűn
Tükröm, tükröm
Konfliktus megfogalmazása után jöhet a változás
Lépések
Változás után
Fontos a feszültséget irányítottan kirobbantani
önmagunkból - hogyan?
Fő kérdés: Miért támaszkodom a másikra?
- / -
Horányi Katalin: Életfilozófia
A tartalomból:
Ami az életrajzból kimarad
A rejtélyes én
Az önismeret - menet közben alakul
Életérzés és közfelfogás
A gondolkodás élménye
Kreativitás
Jellemző tulajdonságaink
Szellemi tréning hét napra