Ötven év felett egészség és jó közérzet

Ötven év felett is szeretne egészséges lenni, jól érezni magát a bőrében, jókedvűen új ismeretekre szert tenni? Ha igen, akkor jó helyen jár.

Ötven év feletti álláskeresés,

           

         "főállású álláskeresőként"

               allaskereses_hogyan_tovabb.jpg

 

Abban a hitben éltem, hogy én biztos nem leszek munkanélküli, az kizárt dolog. 16 évesen már dolgoztam több műszakban egy vállalatnál, mellette tanultam, folyamatosan képeztem magam.  Több mint 30 év alatt 5 munkahelyem volt. A munkahelyi értékeléseim pozitívak voltak. Úgy éreztem, hogy annál a munkáltatónál dolgozhatok nyugdíjazásomig, ahol 22 éven keresztül dolgoztam, nevezetesen az egyik közhivatalban. 

Bizony tévesnek bizonyult a feltételezésem. 2012. évben csoportos leépítés címén elbocsájtottak a munkahelyemről. 

Csak az tudja, aki szintén hasonló cipőben járt, hogy lelkileg, testileg milyen nagyon megviseli az embert ez a helyzet. 

Úgy éreztem, hogy azon kívül, hogy álláskeresőként regisztráltattam magam, többet kell tennem. Értesítés a munkaügyi hivatalból álláslehetőségekről nem érkezett. Az internetes álláskeresési portálokon  és a helyi sajtóból próbáltam állást szerezni, nem nagy sikerrel. Aztán egyre jobban elkeseredtem, ahogy az idő haladt. 

Vásároltam magamnak oktató csomagokat, amely az állások felkutatásától az önéletrajz írása, a motivációs levél megírásán keresztül az állásinterjúig terjedt. Családomon kívül ezeknek köszönhetem, hogy nem  lettem mélabús, illetve nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy testi és lelki egyensúlyomat megőriztem. Tele vannak remek ötletekkel, önéletrajz és motivációs levél mintákkal. Egyszerűen szuper az anyag. Nem véletlen, hiszen önéletrajz szakértő állította össze. Ezen segédlet alapján több állásinterjúra hívtak, pár héten belül sikerült is munkát találnom.

Részletek a következő honlapon találhatók (www.gerillaoneletrajz.hu)

 

Találtam azonban a könyvtárban is remekül használható irodalmat:

Hatházi Alexa, Körösi Márta, Krista Zita: Álláskeresők útikönyve CD melléklettel. 

A könyv annyiban ad pluszt a többi hasonló témájú leírásokkal összehasonlítva, hogy a könyv végén álláskereséshez használt tesztek találhatók, amelyekhez a megoldások is megtalálhatók. 

Ami még sok-sok információval szolgált Szegedi Károly: Álláskeresők könyve volt. Ez is érdemes az áttanulmányozásra.

 

                                                   II.

 

Azonban nem elég olvasgatni az álláskereséshez, sőt az sem, ha az önéletrajzokat és motívációs leveleket ontjuk magunkból.  

 

"Nem elég jóra vágyni:
   a jót akarni kell! 
És nem elég akarni:
   de tenni, tenni kell! "

  - mint azt írta Váci Mihály a Még nem elég című versében. 

 

Nagyon elkeserítő tud lenni, ha folyamatosan visszautasításban van részünk. Ezért folyamatosan érdemes pozitív gondolatokkal foglalkozni. Én is ezt tettem, amikor vagy nem jött reagálás a jelentkezésemre, vagy elutasítottak.

 

A következőkben néhány tippet szeretnék adni ahhoz, hogy ép lélekkel és egészséggel túléljük azt az időszakot amíg munkahelyet találunk.

 

Az a legfontosabb, hogy higgyük el, hogy sikerül állást találnunk. Folyamatosan erősítsük önbizalmunkat és önbecsülésünket pozitív megerősítésekkel: pl. teljesen egészséges vagyok, jó a közérzetem, ma valami csodálatos dolog fog történni az életemben, hamarosan munkát találok, a munkámért tisztességes jövedelmet fogok kapni.

 

Tűzzünk ki határozott célokat, időpontot is adjunk hozzá. (Pl. 2014. október 1-jével dolgozom, ……….helységben, irodában, heti 40 órában, havonta  min ………..Ft lesz, hosszútávon a cégnél fogok dolgozni, stb……)

 

Nekem annyira bevált ez a módszer, hogy 2013. évben abban a hónapban amikorra kitűztem a célt valóban felvettek egy céghez. Minél jobban közeledett a határidő, annál jobban érdeklődtem a lehetőségekről, és hihetetlen volt számomra, hogy egy telefonos álláskeresésre már másnap felvételizhettem, és az elvárt határidőn belül (augusztusra időzítettem a munkába állást, és augusztus 12-ével már dolgoztam) sikerült elhelyezkednem.

A részleteket nem pontosítottam magamban, így nem abban a városban kaptam ugyan munkát ahol az ideális lett volna, de dolgoztam.  Érdekes, hogy az elhelyezkedéshez sem önéletrajzot, sem motivációs levelet nem kértek, azt pár héttel később, már amikor a cégnél dolgoztam akkor adtam le. Azt mondogattam magamban, hogy olyan munkát végzek, ami pontosságot, precízséget igényel, és az eddigi tudásomat hasznosíthatom. Ez is bejött. Azon a területen ahol dolgoztam a gépek mellé ki volt téve egy tábla: összetett művelet. Valami ilyesmit szerettem volna csinálni. Azt is mondogattam, hogy a főnökeimmel, kollégáimmal jól kommunikálok és ez is megvalósult. A jövedelmemmel is megelégedett voltam. Kell ennél több?

 

Meg kell, hogy valljam, nem a képzettségemnek megfelelő munkát találtam. De sebaj, az a lényeg, hogy van hol dolgozzam. Ötven év felett, már nem a karrierépítés dominál.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 4
Heti: 25
Havi: 65
Össz.: 38 631

Látogatottság növelés
Oldal: Ötven felett álláskeresés
Ötven év felett egészség és jó közérzet - © 2008 - 2024 - elmesenotven.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »